2015-12-01
November számomra az izgatott várakozás és a visszafogott hangolódás hónapja volt. Idén legalábbis. Tavaly nem értettem, hogy miért kell már a hónap elején szemeznünk a sok esetben emberi fogyasztásra alkalmatlan Mikulássereggel. Miért néznek ki úgy az üzletek kirakatai, mintha a giccsparádéverseny első helyének megszerzéséért küzdenének.
Múlt évben nagyon, idén azonban ezek a dolgok cseppet sem zavartak. Amikor megláttam az első Télapókat a boltok polcain ujjongtam és ugráltam (persze csak titokban, magamban). Szépen lassan előkerült a szekrény mélyéről a fenyőfát ábrázoló dobozom, így a legkedvesebb ünnepi figurák már hó közepén elfoglalták méltó helyüket a lakásban.
Elkezdtem tervezgetni a karácsonyi menüt és az ajándékvásárlást sem hagytam teljes mértékben decemberre. (Ami esetemben abszolút elfogadható, sőt szinte kötelező is, hiszen a családom egy része külföldön él és nem mindegy, hogy az ajándékok időben a fa alá kerülnek vagy újévig a postán csücsülnek.)
Az egyik legnagyobb kihívás ebben az időszakban az adventi koszorú elkészítése. Vásárolni nem szeretem, mert nem érzem a sajátomnak és ezáltal a gyertyagyújtás sem okozna akkora örömet. Így viszont mindig feladom magamnak a leckét. Idén leginkább a természetes, natúr textúrák tetszenek, így nem kevés magazinos és netes ihletgyűjtés után kimentünk a Fancsikához némi fenyőágat, tobozt és termést gyűjteni. Meglepő, hogy milyen elvérő hangulata van ilyenkor a természetnek, mint az év többi időszakában. Minden hideg, kissé komor, csendes, sötét, mégis meghitt és nyugalmat árasztó. Szerethető.
